Popular books

Bogáti Péter

Édes Pólim!

Sokáig töprengtem, hogy regényt írjak-e abból a vaskos levél- és naplókötegből, amelyre egy történeti munkámhoz végzett kutatás közben véletlenül bukkantam az Országos Levéltárban: vagy pedig magukat az eredeti, százesztendős iratokat tegyem közzé? Végül is az utóbbi mellett döntöttem, mert féltem, ha a magam szavaival mondom el az Ujházi lányok különös történetét, az olvasók nem hiszik el, hogy igazat írok. Pedig ennyire igazat csak a valóság tud produkálni, a képzelet aligha.

Ujházi László a szabadságharcban Komárom polgári kormánybiztosa volt, és így 1849 végén rákényszerült arra, hogy kivándoroljon Amerikába. Nyolc gyermeke közül öt követte, közöttük két leánya. Ők írták meg levélben és naplóban Magyarországon maradt Paulin nővérüknek sorsukat, hányattatásaikat, szerelmüket, csalódásaikat, reményeiket és kiábrándulásaikat. Kevés izgalmasabb, fordulatosabb és torokszorítóbb olvasmánnyal találkoztam életemben, mint ezek a fakuló, apró betűkkel rótt sorok. Nem is változtattam rajtuk többet, mint amennyit a mai olvasó az érthetőség kedvéért megkíván, s pótoltam, amit pótolni kellett, lehetett. Bízom abban, hogy szolgál majd annyi örömmel, mint egy „igazi regény”.

J K Rowling

Harry Potter, Tome 5 : Harry Potter Et L'Ordre Du Phénix

Bogáti Péter

Huszárkaland

Lövések dördülnek, és nyilak sivítanak a kanadai őserdő kusza rengetegében: Washington csapatai harcolnak a franciák és a velük szövetséges indiánok ellen. Nyolc magyar huszár pedig csak azt lesi, mikor szökhet meg az egérfogóból. Hogyan került ez a nyolc magyar jobbágy az Ujvilág vadonába? Milyen rosszakaróik ejtik fogságba őket, amikor furfangos vezetőjük, Lajtorjás Balog Gergely irányításával sikerül megakadályozniuk, hogy Capello gróf és Stumpf őrnagy-orgyilkosokkal eltétesse láb alól Zichy Kálmánt, a népbarát arisztokratát, Mária Terézia tehetséges diplomatáját? Erről szól ez a kalandos, izgalmas történelmi regény, amely a hétéves háború diplomáciai cselszövéseit, fejedelmek és tábornokok „történelmi üzleteit” az utókor józan, de nem elnéző derűjével ábrázolja, az olvasónak nagy mulatságára és remélhetőleg nem kisebb okulására.

J K Rowling

Harry Potter, Tome 6 : Harry Potter Et Le Prince De Sang-Mêlé

Dans un monde de plus en plus inquiétant, Harry se prépare à retrouver Ron et Hermione. Bientôt, ce sera la rentrée à Poudlard, avec les autres étudiants de sixième année. Mais pourquoi Dumbledore vient il en personne chercher Harry chez les Dursley? Dans quels extraordinaires voyages au coeur de la mémoire va-t-il l’entraîner? Émotion, humour, art du suspense… J.K. Rowling révèle dans ce sixième tome la fascinante complexité de l’univers qu’elle a créé, et met en place tous les ressorts du dénouement.

Bogáti Péter

Időtojás

A 22. század egyik kutató intézetében elkészítik az időgépet, de a lehetséges kockázatok miatt visszariadnak a használatától. Az intézet gondnokának fia azonban nem ilyen aggályos, megszerzi a gép indítókódjait. Kalandokat és barátokat keresve ellopja a hatalmas tojásra emlékeztető masinát, és megkezdi az őskorig visszanyúló utazásait. Első állomása a 20. század, ahonnan már egy újonnan szerzett baráttal indul tovább…<

J K Rowling

Harry Potter, Tome 7 : Harry Potter Et Les Reliques De La Mort

Bogáti Péter

Őrnagy úr, keressen magának ellenséget!

Az észak-déli polgárháborúban egy hidegvérű, vitéz magyar tiszt rohammal elfoglalja Springfieldet. százötven lovassal kerget meg kétezret, s egész Missouri állam az Unió kezére jut ezzel a remek huszárvágással. Hogyan szökik meg ez a derék katona a szabadságharc bukása után Haynau fogolytáborából? Hogyan hányódik Bulgáriában, Törökországban, Angliában, majd az Egyesült Államokban? Hogyan figyel föl rá a maga józan módján, hogy a Magyarországon megszokott életelvekkel és gondolkozásmóddal az Újvilágban mit sem kezdhet, s a megélhetésért vívott harcban a pemzli vagy a szabóolló hasznosabb, mint a kard? Erről szól ez az izgalmas történelmi regény, amelynek nemcsak főhőse, Zákonyi Károly, hanem a többi szereplői is a magyar történelem alakjai, élő személyek.<

Bohdan Petecki

Messier 13

Egy távoli csillagrendszerben lévő bolygón a földi kutatók értelmes élet nyomaira bukkannak. A tudósokat egy különleges biztonsági szervezet védelmezi, de a biztonságiak és a tudósok között számtalan konfliktus keletkezik, mert a tudósok szerint egy fejlett civilizáció csakis jóindulatú lehet, a biztonságiak viszont csupán az idegenek ellenőrzése után engedélyeznék a kapcsolatfelvételt.

Bachman Richard

Urania 1001 -La Lunga Marcia

Bolesław Prus

A bábu

A XIX. századi lengyel próza mesterének, Boleslaw Prusnak legkiemelkedőbb műve A bábu. Hőse, a nemesi származású Wokulski, először kereskedősegédként próbál szerencsét, s volt főnöke özvegyével kötött házassága hamarosan vagyonhoz juttatja. Lelke mélyén azonban mégsem tipikus polgár, képzelete, álmai messze ragadják. Felesége halála után megismerkedik egy elszegényedett gőgös arisztokrata család leányával, Izabellával, és halálosan beleszeret. Jól tudja, hogy egyszerű kereskedőként sohasem közeledhet szerelméhez. Hihetetlen lendülettel veti magát az üzleti életbe, nagyszabású vállalkozásokba fog: semmitől sem retten vissza, csak hogy elnyerhesse Izabella kezét.

Ez a nagy realista regény a múlt század második felében hirtelen nagyvárossá fejlődő Varsóban játszódik, a nemesi-polgári átalakulásnak bravúros lélektani elemzéssel alátámasztott pompás társadalmi rajza.

Salman Rushdie

A2-I Versi Satanici

Salman Rushdie - I Versi Satanici

Tra realtà e fantasia, una vicenda magica in cui due viaggiatori, miracolosamente scampati a un disastro aereo, si vedono trasformati l'uno in una creatura angelica e l'altro in un essere diabolico. Ormai simboli del Bene e del Male, i due si affronteranno nella più antica e inevitabile delle battaglie, una lotta senza esclusione di colpi destinata a protrarsi in eterno nel tempo e nello spazio, dai più sperduti villaggi indiani alla Londra contemporanea, fino alla divina improvvisa apparizione del profeta Mahound. Un romanzo straordinario che ha diviso l'opinione pubblica mondiale, dando origine a un caso letterario senza precedenti e costringendo il suo autore, su cui pende una condanna a morte, a una clandestinità perpetua.

Bolesław Prus

A fáraó

A regény színhelye az ókori Egyiptom. A haladó szellemű ifjú fáraó harcát ábrázolja a papok uralma, a konzervatív és korrupt állami gépezet ellen. Az apparátus megsemmisíti ugyan az uralkodót, de a fiatal fáraó eszméi annyira élőek és erősek, hogy ellenfelei kénytelenek megvalósítani őket. A mű nemcsak színes, lebilincselő olvasmány , hanem hiteles korrajz is. A szerző nagy történeti tudással, mesteri kézzel eleveníti fel az időszámításunk előtti tizenegyedik század Egyiptomának életét.
A nagy lengyel realista írónak ez a műve az ókori Egyiptomba visz bennünket. Várakozással ismerkedünk meg a regény hősével, a fiatal fáraóval, és egyre növekvő érdeklődéssel követjük útját. Nagyra törő uralkodó ő: országát hatalmassá akarja tenni, és segíteni az elnyomott, kiszolgáltatott parasztság sorsán. De tervei végrehajtásában megakadályozza a főpapság, mely a világi hatalmat is kezébe akarja ragadni, és a fáraót bábként rángatni. A fáraó és a főpapság között összetűzésre kerül sor. A fiatal fáraó elpusztul a küzdelemben, de eszméi annyira élőek és erősek, hogy éppen ellenfelei kénytelenek azokat megvalósítani. A mű nemcsak színes, lebilincselő olvasmány, hanem tanulságos korrajz is. A szerző mesteri kézzel eleveníti fel a társadalmi hátteret, megmutatja az egymással szemben álló rétegeket, megismertet bennünket az ország mindennapi életével, kultúrájával, vallásával.

Salman Rushdie

La Vergogna

Borisz Paszternak

Zsivago doktor

Külsőségeiben a szerző a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek mondható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Külsőségeiben a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek mondható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Emiliano Ricci

La fisica in casa

Borisz Polevoj

Egy igaz ember

A Nagy Honvédő Háborúnak emléket állító számtalan irodalmi alkotás közül még ma is magával ragadó, megrázó erejű írás ez a dokumentumregény. Hősének, Alekszej Mereszjevnek a neve annyi esztendő után is fogalom ifjú és felnőtt olvasók előtt egyaránt. Az akaraterő, a kitartás, a hősiesség példaképe ő. A történet ismert: egy fiatal szovjet repülő légiharc közben, ellenséges területen lezuhan. Súlyosan megsebesül, de akaratereje csorbítatlan. Tizennyolc hosszú napon át vonszolódik a hóban, egy ismeretlen erdőn át, mígnem visszatalál keletre, ahol a szovjet csapatokat, övéit sejti. Küzdelme azonban még nem ért véget. A gyógyulás legalább annyi önfegyelmet kíván, mint erdei vándorlása. A legnagyobb megpróbáltatás azonban még hátravan: Alekszej Mereszjev elhatározza, hogy megkísérli, amire a repülés történetében nem volt példa! Amputáltan, műlábbal is képes lesz irányítani repülőgépét. Emberfeletti kitartását siker koronázza; ismét gépre ülhet, és hamarosan mint a szovjet hadsereg legmerészebb, legkiválóbb repülője harcol a fasiszta német hadsereg ellen.

J K Rowling

Harry Potter E Il Calice Di Fuoco

Bornemisza Péter

Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából

J K Rowling

Harry Potter e il prigioniero di Azkaban

Bozsik Péter

Az attentátor

"Ha megkérdeznének, miért írtam Matuska Szilveszterről ún. történelmi regényt, nem tudnék rá egyértelmű választ adni. Az egyik ok bizonyára az, hogy gyerekkorom óta kísért a személye. Mondhatni a családi legendárium része volt ő, a leghírhedettebb csantavéri (az a falu, ahol mindketten születtünk), a hencegő, hiú, beképzelt majom, akinek sokan tartották; a merénylő, aki titokzatos stiklikbe keveredett, és ráadásul azt sem lehetett tudni, hogyan halt meg, és hogy meghalt-e egyáltalán. Eltűnt, mondták a fölnőttek vállukat vonogatva, de látták itt meg amott, Japánban, Kínában, lehet, hogy él. Eltűnt és merénylő, már a szavak is milyen rejtélyesek! Börtönbe zárták, de megszökött! (...)
A másik ok, ami már a kutatások közben fogalmazódott meg bennem, hogy a biatorbágyi merénylet már e kezdet kezdetén mítosszá lényegült a sok találgatás, mismásolás, csúsztatás és a szándékos vagy véletlen nyomozói dilettantizmus következtében. Én ennek a homálynak a mélyére próbáltam hatolni, igaz, az irodalom eszközeivel" - írja regényének bevezetőjében Bozsik Péter, a Vajdaságból elszármazott kiváló költő és prózaíró.
Bozsik merész epikus vállalkozásba fogott: regénye egy olyan történelmi mitológiát dolgoz fel, amely a mai napig foglalkoztatja a közvéleményt: a "biatorbágyi rémnek" nevezett terrorista, Matuska Szilveszter életrajzát írta meg. Egy életrajzot, amelyben a szerző a dokumentumok fikcionalizáló átírására tesz kísérletet, s az olvasónak végig olyan érzése van, mintha krimit olvasna - izgalmas, érdekfeszítő bűnügyi regényt.

J K Rowling

Harry Potter e la camera dei segreti

A Fekete Prizma

Brent Weeks

J K Rowling

Harry Potter e i doni della morte

J K Rowling

Harry Potter E Il Principe Mezzosangue

J K Rowling

Harry Potter E L' Ordine Della Fenice

J K Rowling

Harry Potter E La Pietra Filosofale

J K Rowling

Harry Potter. The prequel

Nel 2008 l’amata J.K. Rowling ha venduto a un’asta di beneficenza un Prequel di Harry Potter (solo 800 parole non v’illudete) ottenendo ben 25.000 euro. Questo prequel è ambientato tre anni prima della nascita di Harry (quindi nel ’77) e vede come protagonisti James Potter e Sirius Black.<

Plinius

A természet históriája

Donato Rotelli

Il palazzo di Atlante

Kocks Pierre

Kock?s Pierre t?rt?netek

Salman Rushdie

I figli della mezzanotte

Questa è l'opera che ha rivelato al mondo il talento letterario di Salman Rushdie. Il libro narra le vicende dei mille bambini nati il 15 agosto 1947, allo scoccare della mezzanotte: il momento, cioè, in cui l'India ha proclamato la propria indipendenza dall'Impero britannico. Tutti costoro posseggono doti straordinarie: forza erculea, capacità di diventare invisibili e di viaggiare nel tempo, bellezza soprannaturale. Ma nessuno è capace di penetrare nel cuore e nella mente degli uomini come Saleem Sinai, il protagonista che, ormai in punto di morte, racconta la propria tragicomica storia.<

Chris Pierson

Az istenek kiválasztottja

A papkirályok évszázadokon át uralkodtak Paladine, a jó legfőbb istene nevében. Most azonban a birodalom szívében felütötte fejét a gonosz. A papkirály egy látomás alapján megjósolta a saját halálát, és sötét erők munkálkodnak a Templomban, hogy megszerezzék az uralmat a trón felett.

Paladine egyik főpapnője álmot lát, és ennek nyomán elindul, hogy felkutassa a csodatévőt, aki győzelemre tudja vezetni a fényt a sötétség felett: a Fényhozót, az istenek igaz kiválasztottját.

Rabelais

gargantua e pantagruele

Chris Pierson

Isten Kalapácsa

A mágia Istar dicsőségét fenyegeti.

Húsz év telt el azóta, hogy Beldinas papkirályként elfoglalta a trónt. Páratlan nagyságú és gazdagságú birodalom uralkodója, abban a korban, amikor Istar a legfényesebb aranykorát éli.

Ebben a hatalmas birodalomban is jelen van azonban a gonosz, állandó fenyegetést jelentve a királyság békéjére és szentségére. Beldinasnak az ő leghűségesebb főhadnagyához, Cathanhoz kell fordulnia segítségért. Az Isten Kalapácsának lovagjai Cathant követve fáradhatatlanul küzdenek, hogy véget vessenek a gonosz mágiának, amelyet semmi nem állíthat meg sötét üzelmeiben.

Sloan Robin

Il segreto della libreria sempre aperta

Chris Pierson

Szent tűz

Beldinas, Istar papkirálya, közel negyven évig folytatott háborút a gonosz ellen. Ocsmány szörnyekkel, ártalmas istenek szektáival, sőt még az Ősmágia Rendjeivel is leszámoltak a papjai és lovagjai.
Most, amikor a háború már a végéhez közeledik, újra előkerül egy elveszett hős: Kétszerszületett Cathan, aki egykoron a papkirály legkiválóbb harcosa volt. Miközben Beldinas a végső leszámolásra készül, Cathannak meg kell fejtenie a látomást, amely szüntelen gyötri: egy lángoló kalapács kísérti az álmát. A választása megmentheti a világot... vagy beharangozza a pusztulását.

Lester Del Rey

Das elfte Gebot

Christopher Paolini

A villa, a boszorkány és a sárkány

A ​vándor és az elátkozott gyermek, ráolvasás és varázslat – és persze sárkányok
Isten hozta önöket Alagaësiában!
Eragon egy éve indult el, hogy megkeresse a megfelelő helyet a Sárkánylovasok új nemzedékének. Azóta fuldoklik a feladatok tengerében: fel kell építeniük egy hatalmas sárkányvárat, egyezkednie kell a szállítókkal, őrizni a sárkánytojásokat, gyógyítani a megőrült sárkányszíveket, összebékíteni a nagyképű tündéket a harcias urgalokkal… soha nem ér a végükre. Az aggódó Saphira, az Eldunarí segítségével úgy próbálja elvonni a figyelmét, hogy megmutatja neki, hol jár és mit csinál a testvére. Felbukkan Angela, a füvesasszony is, Elvával, az elátkozott gyermekkel, az urgalok énekmondója pedig elmesél egy régi, de tanulságos történetet a sárkányról, a bosszúról és a megbocsátásról. A füvesasszony visszaemlékezéseit ihletője, Angela Paolini írta.
Akinek hiányzott már Alagaësia, Eragon és sárkányok, az most visszatérhet Christopher Paolini ki nem apadó képzeletében Az örökség-ciklus világába.

Veronica Rossi

Geborgen - In unendlicher Weite

Das packende Finale der Aria & Perry-Trilogie: gewaltig, aufwühlend und unglaublich spannend! Nachdem Aria feststellen musste, dass sie sich Perrys Gefühlen ihr gegenüber nicht mehr sicher sein konnte, hatte sie ihm und seinem Stamm den Rücken gekehrt.
Zurück in ihrer alten Heimat Reverie wird Aria schnell klar, dass hier noch ganz andere Herausforderungen auf sie warten. Denn selbst in ihrer so sicher geglaubten Welt gibt es keinen Schutz mehr vor der Gewalt der Ätherstürme und auch ihr Volk schwebt zunehmend in Gefahr. Mithilfe des Wissens, das ihre Mutter ihr hinterlassen hat, versucht Aria entschlossen, die überall aufkommenden Krankheiten zu bekämpfen und das Überleben in Reverie zu sichern.
Doch immer häufiger kommt es zu Attacken feindlicher Stämme, denen das geschwächte Reverie nicht mehr gewachsen ist. So sieht Aria sich gezwungen, wieder Kontakt mit Perry aufzunehmen und ihn um Hilfe zu bitten. Perry wird dabei mehr und mehr bewusst, wie sehr ihm Aria an seiner Seite gefehlt hat.
Die beiden schließen ein Übereinkommen, sich gegenseitig im Kampf ums Überleben zu unterstützen. Auch wenn das bedeutet, dass ihre Gefühle füreinander auf eine Zerreißprobe gestellt werden ...

Beschreibung Redaktion:

Wenn Liebe stärker als alles ist, was sich ihr entgegenstellen kann: Das gewaltige Finale der 'Aria und Perry'-Trilogie bietet Spannung und Romantik pur. Nachdem Reverie von einem Äthersturm ausgelöscht wurde, kehrt Aria schwerverletzt zum Stamm der Tiden zurück. Hier wartet Perry auf sie, dem in Arias Abwesenheit einmal mehr bewusst wurde, wie viel er für sie empfindet. Mit ihrem Stamm wollen Perry und Aria nun zur Blauen Stille aufbrechen, um Zuflucht vor den Stürmen zu finden. Doch auch Sable, der Kriegsherrn der Hörner, und Kommandant Hess hegen ganz ähnliche Absichten. Als Perry und Aria versuchen, die Pläne ihrer Rivalen zu vereiteln, geraten sie schon bald selbst in Gefangenschaft. Nach einer blutigen Schlacht gelingt es ihnen schließlich zu entkommen, und bald scheint die Blaue Stille zum Greifen nah. Doch das Schicksal will es, dass Aria und Perry erneut voneinander getrennt werden ...
Veronica Rossi, in Rio de Janeiro/Brasilien geboren, zog in ihrer Kindheit oft um und lebte in Mexiko, Venezuela, an der Ostküste der USA und schließlich in Kalifornien. Hier besuchte sie die Universität und studierte Schöne Künste am Californian College of the Arts in San Francisco. Heute lebt sie mit ihrer Familie im Norden Kaliforniens und arbeitet als freie Autorin. Sie schreibt vor allem futuristische Romane für junge Erwachsene. Erste Ehren erwarb sie mit bisher unveröffentlichten Manuskripten auf amerikanischen Autoren-Wettbewerben, wo sie in der Kategorie Fantasy und Science Fiction auf den vordersten Plätzen rangierte. GEBANNT - UNTER FREMDEM HIMMEL, eine Liebesgeschichte in postapokalyptischen Zeiten, ist ihre erste Buchveröffentlichung und der erste Teil einer Trilogie.

(source: Bol.de)

Christopher Paolini

Álmok a csillagok közt

Our ads partner

Choose a genre